Segítő-Háló” projektbemutató
Projekt címe: „Segítő-Háló” Szociális területen dolgozó zalai és vasi szakemberek képzése, szervezetek közötti hálózatépítés
A projekt időtartama: 2007. március 1.-2008. február 28.
A projekt célja: A Cseszt Regélő Kht. társadalmi befogadást elősegítő programjának átfogó célja a szegénység és a társadalmi kirekesztődés csökkentése, a hátrányos helyzetű csoportok részvételének növelése a foglalkoztatásban. Cél a hátrányos helyzetű csoportok munkanélküliségének mérséklésében érdekelt szociális szolgáltatók, non-profit szervezetek, önkormányzatok együttműködésének kialakítása, erősítése. E szervezetek szakembereinek, önkénteseinek képzése, hogy képesek legyenek hatékonyan segíteni a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, életvezetési tanácsokkal segítsék a munkanélkülivé váltak társadalomba való hasznos beépülését.
E cél érdekében konzorciumi partnerként együttműködik a "Napsugár" Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálattal, a Nyugat-dunántúli Munkaügyi Központ pedig mint támogató szervezet segíti tevékenységét.
Közvetlen célunk, hogy a program keretében legalább 30 főt képezzünk ki a szociális szféra szakemberei közül, akik hatékonyan segíthetik a munkanélküliség kezelését, a foglalkoztatási szint emelését. A képzés mellett 15-20 szervezetből álló hálózatot kívánunk kialakítani, melyek szervezeti szerepüktől függetlenül közösen tesznek lépéseket a munkaerőpiaci esélyek növelése érdekében. A projekt keretében létrejövő tájékoztatási és mediácios ponton, valamint 4 térségi településen legalább 50 szakembernek és 250 munkanélküli személynek kívánunk rendszeres szaktanácsadást biztosítani.
Menedzsment tagjai:
Kovácsné Kocsi Zsuzsanna projektvezető
Virágh Enikő szakmai koordinátor
A projektben tervezett tevékenységek:1. Információs pont működtetése.Lenti központ mellett további 4 településen nyújtunk heti rendszerességgel munkaerő-piaci szaktanácsadást. Internetesalapú hírlevél kiadása.
2. Internetes oldal kialakítása.A résztvevő szervezetek kapcsolati hálójának kialakítása.
3. Képzés szervezése - főelem2007. május végén indul a képzés (16+1 képzési nap).
A képzési program célja:Közvetlen cél:
- A szociális területen dolgozó szakemberek humánerőforrás-fejlesztése, a hátrányos helyzetű csoportok foglakoztatási esélyeinek növelése céljából.
- Képesek legyenek hatékonyan segíteni a munkaerőpiacon való elhelyezkedésben, életvezetési tanácsokkal segítsék a munkanélkülivé váltak társadalomba való hasznos beépülését.
- Közvetett cél:
- A hátrányos helyzetű csoportok részvételének növelése a foglalkoztatásban.
- A „Segítő-Háló” kialakításával a térség foglalkoztatási projektjeinek előkészítése.
Képzési modulok:
- Személyiségfejlesztő-attitűdformáló tréning – a munkához jutás és a sikeres élet feltételei (3 nap)
- Felkészítés az életvezetési tanácsadásra (3 nap)
- Munkaerőpiacon való elhelyezkedéshez szükséges ismeretek, benne foglalkoztatási és szociális pályázati lehetőségek ismertetése, projektgenerálás (5 nap)
- A foglalkoztatáshoz szükséges számítógépes ismeretek, elektronikus álláskeresés az Interneten (3 nap)
- Stressz-kezelés, kiégés elleni tréning (2 nap)
- Multiplikáció és fenntarthatóság (1 nap)
4. Hálózat kialakítása
A projektszervezését és a hálózatépítő munkát 2 szakember segíti (hálózatépítő, roma kapcsolattartó), akik a két megye (Zala, Vas) közötti kapcsolattartásért, és a roma szervezetek bevonásáért felelnek. Biztosítják a programmal kapcsolatos információk személyes továbbítását - térségbejárást végeznek.
Hálózatépítés célja:
- A „Segítő-Háló” kialakításával a szakemberek között olyan információs rendszer alakul ki, mely hatékony eszköze lesz a munkanélküliség mérséklésének.
- A képzésben résztvevők közösen tesznek lépéseket a munkaerő-piaci esélyek növelése érdekében.
5. Foglalkoztatási workshop szervezése
A képzésekkel együtt 4 foglalkoztatási workshopot szervezünk a Munkaügyi Központ bevonásával.
6. Mediációs Pont
2007. szeptemberében elindul a mediációs találkozók szervezése Lentiben külső szakember bevonásával. Cél a gyakorlati tapasztalatok kiscsoportos megosztása
7. Hálózatépítési találkozók
Hálózatépítési találkozók szervezése a delegáló szervezetek és a résztvevők számára (4 alkalom). Cél a képzés keretében elsajátított ismeretek és a helyi gyakorlatok harmonizációja, legjobb gyakorlatok összegyűjtése egy módszertani kiadványban, hálózati együttműködés kereteinek meghatározása - önkéntes együttműködési formák kialakítása. Internetes adatbázis folyamatos aktualizálása.
8. Kiadvány megjelentetése
Kiadvány megjelentetése a műhelymunkákra építve.
9. Zárókonferencia
A Segítő-Háló együttműködés bemutatkozása, a projekt eredményeinek értékelése.
Tájékoztató és mediációs pont:Lenti, Zrínyi u.3. II.emelet; Cseszt Regélő Kht. irodája
Ügyfélfogadás:
hétfőn: 13-17 óráig
szerdán: 9-16 óráig
pénteken:13-16 óráig
Partner: „Napsugár” Családsegítő és Gyermekjóléti Szolgálat
Támogató szervezet:
Nyugat-Dunántúli Regionális Munkaügyi Központ
Kolping Gondozási Központ Lenti
Projekt teljes költségvetése:16 482 304 Ft – támogatás mértéke 100 %